Bizonyára sokan tudjátok, hogy az elmúlt két évben minden időmet a cukrászati tudásom elmélyítésére szenteltem. Ahogyan a záróvizsga utáni kis pohárköszöntőben is fogalmaztam, két évet vártam rá, hogy elinduljon a szülővárosomban a képzés és két éven át jártam heti három alkalommal, hogy elsajátítsam a cukrász mesterség minden csínját-bínját. Be kell vallanom öszintén, hogy nagyon nem volt egyszerű. Hisz egyidejűleg kellett anyaként és dolgozó nőként megfelelnem és mindezeket a feladatokat összeegyeztetni. Nagy szerencsémre családom mindvégig mögöttem állt és támogatott.
Az Ő segítségük nélkül ez nem ment volna. Sok esetben fájt, hogy nem én altathattam el a gyermekeimet, nem én mesélhettem nekik, de mindvégig tudtam, hogy ez egy nemes célt szolgál. Voltak nehéz pillanatok, például amikor a tanórákon az oktatóm élelmiszermérnöki szaknyelvét kellett saját nyelvemre “lefordítani” és értelmezni, vagy amikor gyakorlaton a leveles tésztát készítettünk és otthon éjszakába nyúlóan gyakoroltam a tészta sokszori hajtogatásának művészetét. De mindezért kárpótolt a tanórák és gyakorlatok vidám hangulata. Àlmom elérése, hogy cukrász lehessek, és eziránti eltökéltségem pedig kitartásra ösztönzött.
Az oktatáson résztvevőkkel nagyon jó kis csapatot alkottunk, hamar kialakult egy családias légkör. Elképesztő, hogy mindenkiben ott buzgott a tudásvágy, a tenni akarás. Igazán szép teljesítménynek tartom, hogy a 60 év feletti csoportársaim is sikeresen vették a megpróbáltatásokat. Ez mindenképp becsülendő, hisz az tény, hogy az évek előrehaladtával egyre nehezebb tanulni, de most is azt mondom, hogy sohasem késő elkezdeni és igenis érdemes újabb és újabb kihívások elé nézni. Olykor igenis ki kell lépnünk a komfortzónánkból, hogy megismerhessünk új dolgokat és új élményekkel gazdagodhassunk.
Sok áttanult éjszaka, hónapok kemény munkája és a rengeteg gyakorlás után végre eljött a várva várt esemény… A vizsga. A két év alatt megszerzett tudásunkról számot adni.
Ahogy a nagy napon heten ott álltunk várakozva, írásbeli-szóbeli-gyakorlati előtt, szinte hallani lehetett egymás szívverését. Azt az izgalmat amit ott átéltünk, régen nem éreztem. Millió kérdés kavargott fejünkben: ki mit szeretne húzni, biztos el tudjuk-e készíteni, időben végzünk-e, előjönnek-e az ismereteink? Millió…
Ami viszont nem volt kérdés számomra mint grillázskészítő, hogy a vizsgamunkámon grillázs is fog szerepelni és ezzel fogom ékesíteni a vizsgatortámat. Ez az ötlet el is nyerte a vizsgáztatók elismerését. Hisz a grillázs egy csoda, ahogy a cukor lassan megolvad, aranylóan fortyogó masszává válik, majd amikor belekerül a dió, már nem csak látványában, hanem illatában is teljesen rabul ejti az embert.
A vizsga alatt természetesen óriási volt a nyomás a vállamon, hisz be akartam bizonyítani tanáraimnak is, hogy azt a sok jót, amit átadtak nekem, elsajátítottam és a gyakorlatban is hasznosítani tudom.
A megmérettetés egy írásbeli vizsgával kezdődött, amit a gyakorlati vizsga követett.
A gyakorlati vizsgán első tételként kihúztam a fekete erdő tortát. Először megijedtem, hiszen szerencsétlen esetem volt vele még a gyakorlaton. A története röviden: egyik alkalommal a torta oldalát díszítettem és óvatlan voltam közben, mert mire körbeértem a díszítéssel, az egyik oldalát magamra kentem. Igazán mérges voltam magamra, amiért ilyen figyelmetlen voltam. Sok munka kárba veszett emiatt. Ìgy azóta, amikor ezt a feladatot csináltam, mindenki síri csendben állt és meg sem mert szólalni, nehogy hibázzak. De itt és most , a vizsgán, minden koncentrációmat és erömet összpontosítva sikeresen elkészítettem a tortát.
Másik tételem egy nehéz sós teasütemény volt. No igen. Itt mérnöki pontossággal kellett 1,5*1,5 cm-es kockákat alkotni, amit valljunk be még megfogni is nehéz, olyan kis apróak voltak, de szerencsére ezt is sikeresen teljesítettem.
Ezután következett a bonbon készítés. Tudni kell, hogy cukrász berkekben a bonbon a nagy mumus. Rendkívül összetett folyamat: csoki temperálás, formakitöltés, töltelék készítés, talpalás és még sorolhatnám. Talán ez okozta számomra a legnagyobb izgalmat. Miért is, mert ha mindent jól előkészítettél és elvégeztél, még akkor is ott volt a legvégső művelet, amikor az izgalom a tetőfokára hág: kijönnek-e a formából a bonbonok. És igen… az utolsó pillanatban mind kiesett. Amikor hallottam a kipottyanást, óriási kő esett le a szívemről.
Hét óra küzdelem, koncentráció és verejtékezés után sikeresen befejeztem a gyakorlati vizsgát. De ezzel még nem volt vége, hisz hátra volt a szóbeli rész. Mint ahogy az lenni szokott a szóbeli vizsgákon, sok múlik szerencsén is, hogy mit húzunk. Természetesen rettenetesen izgultam és drukkoltam, hogy, diós kérdés húzzak. Nagyon vicces volt, mert még vizsga előtt tettem egy kijelentést, hogy márpedig én a diót fogom húzni és arról fogok beszélni, mivel ezt az alapanyagot ismerem a legjobban.
Nos, találd ki hogy mit húztam?
Az Eszterházy torta elkészítése németül. Élelmiszerismeret: száraztermésű gyümölcsök: DIÓ, Ételallergia, ételintolerancia- kívánhattam volna ennél jobbat?
Az a sok éjszakázás, hajnali kelés, mind mind meghozta gyümölcsét, hiszen sikeres vizsgát tettem. És a remegés nem múlt el mindaddig míg kezünkbe nem kaptuk az áhított bizonyítványt. És a bizonyítványátadás fantasztikus érzés volt két év lezárásaként. Leírhatatlan az érzés, amikor átvettem és büszkén magamhoz szorítottam. Igen, MEGCSINÁLTAM! Az ünnepélyes átadó után természetesen nem maradhatott el az ünneplés sem. Mindazt a sok küzdést és izgalmat egy finom házi diópálinkával koronáztuk meg és koccintottunk a sikereinkre.
Bevallom öszintén, hogy a vizsga alatt végig azt mondtam, én többet nem tanulok és nem teszem ki magam ennyi stressznek. De ez olyan mint a gyermekszülés… Mikor túl vagy rajta, már látod a szép oldalát és az eredményét a történteknek és már másképp gondolsz az egészre. Annyira jó befejezéssel zártuk le a két évet, hogy várom az újabb kihívásokat.
Köszönöm a Cukrászkolleginák barátságát, szeretetét, segítőkészségét, tanáraink áldozatos munkáját, vizsgaszervezők közreműködését, és a vizsgabizottság munkáját