Mikor 3 évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem a tábor gondolata, legszebb álmomban sem gondoltam volna, a tábornak ekkora sikerre lesz.

Munkám révén egy kreatív, alkotó embernek tartom magam. Minden egyes termékemet teljes odaadással és szenvedéllyel készítem. A sok év alatt összeszedett tudást mindig is szerettem volna átadni másoknak is. Elsősorban a jövő generációjának. Édesanyaként minden nyári szünetben szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, amivel többi szülőtársamnak is meg kell “küzdenie”, hogy a gyerkőcök mivel töltsék a nyarat, milyen programokat szervezzünk nekik a szünidőre, ami hasznos is a számukra.

A tábor ötletének a végső lökést az adta, hogy egyik nyáron közeli ismeröseim megkértek, hogy egy-egy hét idejére vigyázzak a gyerkőcökre. Elöször még tanácstalan voltam, mit kezdjek velük, de aztán jött a “mennyei szikra”. Játszunk “mézeskalács-sütősdit”. :-)

Az ötlet így már adott volt, már csak a megfelelő helyszín hiányzott. Szerettem volna az egésznek igazi tábori, természetközeli hangulatot adni. Ìgy hát helyszínként nem is volt kérdés, hogy a szüleim Ság hegyi birtokára esett a választás. Ennél jobb helyet ki nem lehetett volna találni. Itt adott minden egy klassz tábor megszervezéséhez: tökéletes hely kirándulni, lótni-futni és túrázni. Ez a hét tehát csakis a természetről és igazi játékokról szól, mindenféle elektronikai kütyük nélkül!

Mindez az idei évben sem zajlott máshogy, egyszerűen fantasztikus két hetet töltöttünk el a gyerekekkel.
Az első nap egy klassz kis túrával telt. Helyi vállalkozókat is bevonva reggel dottózással kezdtünk és megkerültük a Ság hegyet. A célállomásra megérkezve nem volt más dolgunk, mint visszatúrázni a birtokra. Mindeközben jókat kacagtunk, búzamagokat ettünk és friss kukoricát kóstolgattunk. Persze a közel két órás túra után, mindenki örömmel és korgó gyomorral ült asztalhoz. Amint az várható volt, az ebédből egy morzsa sem maradt. A laktató ebéd után egy könnyedebb kézműves foglalkozás. Ennek keretében megismerkedhettek a gyerköcök a fa megmunkálásának több változatával: a fúrással, faragással, kalapácsolással és fűrészelés. A foglalkozás témája pedig egy kis csocsó asztal volt. Mindehhez az alapanyagokat és azok méretre szabását keresztfiam szolgáltatta, aki bútorasztalos tanonc. Ami újabb nagy öröm számomra, hiszen ez az egész tábor nem valósulhatna meg a CSALÁDOM segítsége nélkül. Külön köszönet a tábor házigazdájának és pince védőjének, Gyula papának, aki az első perctől a gyerekek ”Gyula papája” lett.

A szerdai, harmadik napon idöutazásra mentünk. Egy helyi vállalkozók közreműködésével visszarepültünk a őseink idejébe és megtanultunk íjászkodni. Míg a „férfiak vadásztak”, a nők sütötték a finom fonott kalácsot és a szilvalekváros buktát.

És itt jegyezném meg az idei év csodáját. Hihetetlen, mennyire magával ragadta a gyerekeket a sütés szeretete. Ezt már az előző években is tapasztaltam, hogy a mézeskalács sütés nagyszerű program, ami érdekli a gyerekeket, de a kelt tészta készítés és feldolgozás ugyanúgy sikert aratott. Ha 10-szer több tészta lett volna bedagasztva, szerintem azt is megmunkálták volna. Mind a kalács, mind a bukta óriási sikert aratott és alig bírták a lurkók kivárni az ebéd utánt, amikor aztán elkezdtek belőle falatozni. És a vélemény: „ Sokkal finomabb és jobb saját magunknak elkészíteni, mint a boltba megvenni” - Na ezek a mondatok, azok, amiért mindezt szívvel-lélekkel csinálja az ember.

Persze minden tábor elmaradhatatlan programja a Kráter-túra, ahol kővárat építettünk, sziklát másztunk és földcsúszdázunk. A képzeletnek semmi sem szabhat határt. És az uzsonna mi más lett volna mint a maradék bukta illetve a fiúk által örömmel felcipelt 10 kg-os dinnye.

A második napon ismét kézműveskedésé volt a főszerep. Ezúttal nyári témájú szélcsengőt festettünk, amelynek elkészítéséhez ezúttal is egy helyi vállalkozó segítségét kaptuk. A szélcsengők annyira jól sikerültek, hogy mindegyik fő helyet kapott az otthonokban. Öröm volt nézni, ahogy lurkók saját kis elképzeléseik alapján összeválogatják a színeket és azokból egy kerek egészt kreálnak. A végeredmények pedig önmagukért beszéltek. Volt közben mókázás és csínykedés (egymást egy kicsit megfestettük), futottunk a szőlőben egy-egy lefestett alkotással, hogy gyorsabban száradjon. Ès a végén mindannyian elégedetten gyönyörködhettünk az elkészült remekművekben. Délután persze előjött a cukrász énem és egy finom zserbógolyó készítésével örvendeztettük meg magunkat. Gondolom mondanom sem kell, hogy nem bírtuk megvárni, hogy meghúzzon a csoki, mi már be is lakmároztunk.

A csütörtöki napra egy kis kiruccanást terveztünk az ajkai Nomádia kalandparkba, ahol egy egész napot önfeledten szórakozással töltöttünk el. Persze a vizen tutajozás volt a legjobb móka. Főleg ha véletlenül beleesünk a vízbe. Ez természetesen idén sem volt máshogy. Páran egy gyors fürdőzest vettünk a tavacskában, aminek bevallom őszintén idén valahogy én voltam az okozója. A galiba abból adódott, hogy két tutaj az én hibámból összeütközött és az egyik gyerköc a vízben landolt. Szerencsére nem történt semmi baj és még jót is kacagtunk rajta. Azon meg még nagyobbat, amikor én mutattam meg, hogy hogyan kell vízbe esni. A várba lévő csaták, az élő csocsó, a labirintus, az állatok, mind-mind nagy élményt nyújtottak.

A péntek volt a nagy nap, a mézeskalács napja. Azt látni, ahogy a lurkók teljes koncentrációval, legjobb tudásukat beleadva gyúrják, nyújtják, szaggatják, díszítik a mézeskalácsokat - szívet-lelket melengető érzés volt. És nincs olyan gyerek aki ezt ne szeretné. Mikor végeztek egyből neki is álltak falatozni és én hátradölve székemben örömmel néztem rajtuk végig, hogy milyen felszabadultak és milyen csapatmunka folyik. A csodás hetet egy kis lovaskocsikázással koronáztuk meg, amit szintén egy helyi vállalkozó tett számunkra lehetővé.

Visszatekintve a táborra elmondhatom, hogy egy Igazán jó kis hetet töltöttünk együtt.

Köszönöm a szülőknek, hogy évek óta megbíznak bennünk és ránk bízzák gyermekeiket, köszönöm családom támogatását, és a kis segítségeim munkáját.

És a folytatás?