Husveti mezeskalacs poszt
A húsvét gyermeki szemmel
április 20, 2019
Show all

Beszámoló a X. Grillázs-és Mézeskalács majálisról

A grillázscsodák versenye zsűri szemmel

Az elmúlt hétvégén Lajosmizsén jártam a X. Grillázs-és Mézeskalács majálison, melyet a lajosmizsei grillázsguru Rimóczi László immár 10. alkalommal szervezett meg, a tőle megszokott magas színvonalon. Már körülbelül hat éve rendszeres résztvevője vagyok a majálisnak, főként versenyzőként.

Az idei év azonban más volt, mint az eddigiek. Hiszen most nem a versenyzők, hanem a a zsűri oldalán álltam. Reggel mikor tartottunk Lajosmizsére nem tudtam most izgulok e jobban, vagy amikor versenymunkát vittem. Miután 2014, 2015 és 2016 éveiben egymást követően háromszor megnyertem a versenyt, és a vándorserleg örökös tulajdonosa lettem, Laci felkért, hogy legyek a zsűritag. Ez nagy megtiszteltetés volt számomra és szívesen tettem eleget a felkérésnek. Òriási izgalommal léptem be a terembe, mint kisgyermek az első iskolai napján, hiszen neves cukrászmesterekkel együtt bírálhattam, akik világbajnoki címmel is büszkélkedhetnek (Erdős Hanna, Kovács János, Erdélyi Balázs, Kiss Zoltán, Jakobicz Józsefné). Nagy megtiszteltetés volt köztük lenni.


De mielőtt belemélyednénk az idei verseny részleteibe, tekerjük csak vissza egy kicsit az idő kerekét és nézzük meg, hogyan is jutottam el a versenyzői poszttól egészen a zsűriasztalig.

Emlékszem, amikor 2012-ben az első oktatóm (Bali Jánosné Éva Zsámbék) tanácsára elmentem Tápióbicskére a Kárpátmedencei grillázsversenyre és legnagyobb meglepetésemre, azonnal grillázskirálynői címet kaptam. Ez nekem nagyon sokat jelentett a továbbiakban, hisz a munkámat immár egy neves zsűri is értékelte. Ezután pár évet ki kellett hagynom, mert gyermekeim ebben az időszakban születtek, de 2013-ban végre eljutottam Lajosmizsére Laci versenyére. Az első versenyművem egy páva volt, ami még nem volt elegendö a győztesi címnek, a különdíjnak igen. Természetesen első megmérettetésemen ez is szép eredménynek számított. Ez valójában még több motivációt adott a folytatáshoz, így újra-és újra elmentem, hogy bebizonyítsam, hogy képes vagyok rá.

A kitartás és elszántság meg is hozta aztán a gyümölcsét, hiszen 2014, 2015 és 2016-ban megnyertem a versenyeket és így a vándorserleg örökös birtokosa lettem. Első eredményeimre mind a mai napig büszke vagyok és büszkén tekintek a kupáimra. A legnehezebb talán a versenyek előtt a felkészülésben a jó témát kitalálni és felépíteni. Nem is beszélve a professzionális kivitelezésről, hiszen a versenykövetelmények magasak és a versenytársak is nívós művekkel vesznek részt. Kritikus es “sorsdöntő” lépés a cukor és a dió pörkölése, mivel ennek az egész tortán egyenletesnek kell lennie és ez nem egyszerű. És éppen ez a kihívás a feladatban.
Ha elkészült a torta, akkor azt még sérülésmentesen el kell szállítani több száz kilométerre, ami valljuk be megint nem kis mutatvány. Ha több részletben visszük, akkor az ottani összeállítás, remegő kezekkel okozhat némi galibát. A felkészülés egy ilyen versenyre nem két napos munka, hiszen a téma és az ötlet megszületésétől, a folyamatos inspirációgyűjtésen és a tervezésen át rengeteg munkafolyamatot kell elvégezni, amíg elkészül a remekmű. De vallom, hogy ezek a versenyek nagyon fontosak, hiszen visszajelzést kapunk munkáinkról, tanulunk a versenytársaktól , és a mi a legfontosabb, hogy személyes kapcsolatba kerülünk egymással és jókat beszélgetünk, nem csak a világhálón keresztül. Közben rengeteg programon vehetünk részt. Ès talán az egyik legszebb dolog a rendezvénnyel kapcsolatban, hogy a kecskeméti SOS gyermekfalu kis lakóinak külön készült egy eperfa, amiről saját maguk szüretelhették le a grillázs –és mézeskalácsból készült epreket. Szívet melengető érzés volt látni.

A majális programját a díjátadók előtt Kovács Kati koncertje tette színesebbé. Lenyűgöző volt, hogy fiatalos lendületével az egész közönséget magával ragadta és mindenkit elkápráztatott.

Az rendezvény a díjátadóval érkezett el csúcspontjára. Minden versenyző munkája inspiráló volt, bámulatos grillázs és mézeskalács művek készültek, nem volt tehát könnyű feladat értékelni. Nagy öröm volt a díjazottak nyakába akasztani az érmet és egy-egy jó szót, bátorítást szólni. Megismerhettem azt a 26 éves cukrász kolleginát, aki szintén 3 éven át nyerte meg a versenyt és így már ő is a vándorserleg örökös tulajdonosa. Hihetetlen precizitással, aprólékosan dolgozik, teljesen elkápráztatott minket.

Köszönöm szépen Lacinak, hogy idén is részese lehettem ennek a kiváló rendezvényben és kívánom neki, hogy még sok-sok éven át életben tartsa ezt a hagyományt!



Impressziók

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.