Egy fánkos történet

Itt a farsang, áll a bál! Dínom-dánom, fakanál.
Mindenütt nagy parádé, jutalmul jár a mákos patkó és babkávé.

Na jó, tudom, az eredeti dalszöveg jobban hangzik és jutalomként is először a farsangi fánk jár. Érthető okokból. 🙂
Ugyan vége van már a karneváli időszaknak, és már a nagy böjt első napjait írjuk. Ez valószínű mindenkire rá is fér, mert a farsang ugye a mulatozásról, jókedvről és a nassolásról szól. A nassolás középpontjában pedig nem más áll, mint a híres nevezetes, mindenki által kedvelt, alig ellenállhatatlan farsangi fánk áll.

De vajon honnan is származik és mi a története ennek a kis kerek, édes és lágy finomságnak? Már régóta foglalkoztatott ez a két kérdés, így hát utánajártam a farsangi fánk történetének, amit most szívesen megosztok Veled.

A fánk európai elterjedésének története két legendával kapcsolható össze.

Az egyik Marie Antoinette királyné (1755-1793) uralkodásához kötődik. A királyné farsangi álarcosbált rendezett, melyről megszökött, s álöltözék segítségével elvegyült az utcai tömegben. Sétálás közben megéhezett, így egy mézeskalácsos bódénál vásárolt egy fánkot. A fánk rendkívül ízlett neki, ezért a kísérőjével megvásároltatta az egész kosárral. A karnevál végeztével a királynő a palotájába rendelte a fánksütőt, hogy tanítsa meg a cukrásznak e különleges tészta elkészítési módját. A cukrász finomította, módosította a receptet, és ettől kezdve a királyi lakomák kedvelt desszertjévé vált a fánk. Mivel elkészítési módja egyszerű és az olcsó sütemények közé tartozik, így igen gyorsan belelopta magát a társadalom kedvelt desszertjei közé. Egy másik legenda szerint a fánk Becsből származik.

A másik legenda egy Krapfen nevezetű pék halálával kezdődik, ugyanis műhelyét özvegyére hagyta, kinek nem volt könnyű feladata, viszont továbbra is az õ pékségében készültek a legfinomabb és a legfehérebb kenyerek. Sokan zarándokoltak el az õ pékségébe, hogy a finom kenyérhez hozzájussanak. Az egyik nap a kenyerek nem készültek el időben, sokan üres kézzel, bosszúsan távoztak a pékségből, volt, aki hangot is adott a benne rejlő feszültségnek, és cifrákat mondott Krapfennének. A pékné kijött a sodrából, és egy darab kenyértésztát akart az őt szitkozódó ember fejéhez vágni, de a kenyértésztával célt tévesztett és beleesett egy lábasba, amelyben zsír forrósodott. Természetesen a kenyértésztának nem kellett sok idő, gyorsan aranysárgára pirult, és így született meg az első fánk, amit a bécsiek még azóta is Krapfen-nak neveznek.

Magyarországon a fánk a 19. században terjedt el, de egy korabeli írás szerint 1603-ban gróf Thurzó Szaniszló várában egy lakomán már fánkot szolgáltak fel. Hazánkban a fánksütés szokása a Dunántúlról terjedt el és egyre több helyen vált divattá, hogy vízkereszttől – hamvazószerdáig tartó farsang idején, ez a finom nyalánkság került az asztalokra.

A farsangi szokáshagyományokhoz tartozó farsangi fánk csábítóan finom édesség, élesztős, édes kelt tészta, amelyet bő olajban kisütünk, és a tökéletes eredmény érdekében baracklekvárral bolondítják meg.

A fánknak több változata is létezik. Az eredeti farsangi fánk könnyű kelt tésztából készül, de van burgonyás, csöröge, stb. verziója is. A fánkot tölteni is lehet, napjainkban különféle bevonatokkal is díszítik. Mindegyiket jellemzően bő zsírban, vagy olajban sütik ki. Egyes vidékeken (pl. a Tiszántúlon) több tejjel készítik a tésztát, nem hagyják megkelni, hanem merőkanállal körkörösen belecsurgatják a meleg olajba – különös, farsangra való vidám alakzatok lesznek belőle, amelyekből „boszorkány gyanús egyének” még jósolni is tudnak, hiszen belelátják a jövőt.
Akármelyik történet is legyen igaz, és akármelyik fánkváltozatot is kedveljük, mindannyiunk farsangi napjait bearanyozza ez a kis kerek édesség. Ès az elmúlt napokban elfogyasztott fánkadagok után van is miért böjtölnünk, hogy újra „szépre” igazítsuk vonalainak. 😀