Mindig is csodáltam a gyermekek határokat nem ismerő fantáziáját. Mintha valami titokzatos “kapcsoló” lenne kis kobakjukban, amit átkapcsolva pillanatok alatt képesek magukat egy képzeletbeli világba repíteni és mesébe illő dolgokat átélni.
Ezt a csodás világot szerettem volna én is (Veletek együtt) újra és újra átélni. Ùgy két éve lehetett, amikor adventi időszakra először készítettem el az emlékezetemben még halványan derengő idillikus téli, karácsonyi kis falu történetét. Annyira jól sikerült, hogy kicsik és nagyok is csodájára jártak és tekintették meg ezt a mézeskalács remekművet. Mintha meseországgá változott volna a műhelyem.
Na igen, meseországgá…
Már akkor megfogalmazódott a bennem, hogy ne csak karácsonykor árasszon el bennünket ez az érzés, hanem egész évben. Hisz nincs is annál szebb, mint amikor kreatív fantáziánk szárnyra kap és elrepít minket egy gondtalan képzeletbeli világba.
Ezért elhatároztam, hogy 2020 év minden hónapjában egy mesét választok témául, készítek el mézeskalácsból, majd mutatok be Neked annak kedvenc szereplőivel. Így év végére egy 12 népszerű meséből álló mézeskalács kiállítás nyílik mühelyembern, aminek megtekintésére természetesen évközben is nagy szeretettel várom a kedves látogatókat.
A célom ezzel a kiállítással, hogy mindenki, aki ellátogat hozzám, az egyes mesék előtt elmerengve újra átléphessen a mesés fantázia világába és ezek a gondolatok újra megmelengessék a szívünket.
Sokat töprengtem melyik népszerű mesével is kezdjem kalandozásunkat, míg gyerekkorunk egyik nagy kedvencére, a Piroska és a farkasra esett a választásom.
Igen ám, de ezután jött a következő nagy kérdés, hogy melyik jelenet is legyen. Vagy egyáltalán melyik pillanatot és szereplőt ragadjam ki belőle. A mesei jelenet egy takaros kis háznál játszódik, melyben a nagyanyó lakik. Nem hagyhattam ki a fő jelenet helyszínét, a kutat sem, melynek káváján keresztül esett át a gonosz farkas a mélybe.
Ami a szereplőket illeti, az első választás elég egyértelmű volt. A tündéri piros sapkás, piros ruhás kislány minden lányka kedvence. De a fiúk kedvencét sem hagyhattam ki: a vadászt és az ö puskáját.
És akkor jöjjön ő a főhősünk, farkaskoma, aki természetesen félelmet, ijedelmet vált ki mindannyiunkból. Még ma is, felnőttként szinte libabőrös leszek, ha a gonosz, rettenetes farkasokra gondolok. De várjunk csak, ez nem minden, hisz ott volt még nagyanyó és anyuka is, akiknek kedvessége és gondoskodása megnyugtató érzést sugároztak.
Nagy örömömre már volt alkalmam bemutatni műhelyemben ezt a kis történetet és elégedettséggel töltött el látni az örömöt a gyerekek és felnőttek arcán, hogy újra beleélik magukat a mesébe és fantáziájuk szárnya kapva újra ők is bebarangolják nagyanyó erdejét.
Nagy örömömre már volt alkalmam bemutatni műhelyemben ezt a kis történetet és elégedettséggel töltött el látni az örömöt a gyerekek és felnőttek arcán, hogy újra beleélik magukat a mesébe és fantáziájuk szárnya kapva újra ők is bebarangolják nagyanyó erdejét.