Boribon és Annipanni

Mikor megszületett a fejembe a 12 hónapra szóló mesesorozat, tudtam, hogy könnyű helyzetben vagyok és nem fog problémát jelenteni a mesesorozat összeállítása. Mivel gyermekeimnek kiskoruk óta rengeteget meséltünk a férjemmel, számtalan, kedvesebbnél kedvesebb mesével volt dolgunk. Sokszor volt úgy, hogy annyira tetszett a mese és beleéltük magunkat, hogy már alig vártuk a másnap estét, mi lesz a történet folytatása. Ès ezzel mind a mai napig így vagyunk.

Februári inspirációként, mivel még téli hónap van, egy téli jelenetes mesére gondoltam. Ìgy esett a válaztásom gyermekkori nagy kedvencre, a Boribonra. Ki ne ismerné Marék Veronika csodás és egyszerű meséit, ami közül most az Annipanni hull a hó c. mesét alkottam meg mézeskalácsból. Hisz kismackót, aki mindig kalandokba keveredik, a gyerekek hamar a szívükbe zárják. Nálunk is sokat voltak forgalomban ezek a könyvek. A gyerekek mindig hozták, hogy meséljem el, így hamar megtanulták a történeteket. És ha véletlenül kihagytunk egy sort, mert fáradtak voltunk, már felháborodva javítottak ki minket.

Hull a hó… pontosabban jó lenne ha hullna. Idén télen talán egyszer ha volt lehetőségünk hóembert építeni. Kár, hiszen ez egy hatalmas élményt a gyerkőcöknek. Èppen ezért használunk ki minden egyes alkalmat és vettjük bele magunkat szívvel és lélekkel. Az idei egyetlen hóemberes kalandunk alkalmával jutott eszembe Boribon története és ihletett meg rögtön. A mesében is hasonló jelenet játszódik, amikor Boribon Annipannival nézte a hóesést, szánkóztak ès hóembert építettek. A nap végén aztán, mikor hazaértek volna, rájöttek, hogy a szegény hóembert bizony nem hagyhatják ott a dombon. ìgy hát magukkal vitték. Mi mindig a kertben építjük a hóemberünket, hogy az ablakból bármikor láthassuk a művünket, hiszen mindig mosolyt csal az arcunkra.

Amilyen lelkesedéssel és beleéléssel építjük a sràcokkal a hóember, ugyanolyan beleéléssel alkotom mézeskalács és grillázs műveimet. Úgy érzem alkotás közben minden egyes darab életre kel kezem alatt. Addig addig festegetem, rajzolgatom, míg azon kapom magam, hogy beléptem egy mesevilágba, a mézeskalács meseszereplök megelevenedtek és beszélek hozzájuk. Ahogy ráültettem őket a szánkóra, én is felülök velük együtt és érzem ahogy együtt suhanuk át a havas tájon.

Szinte hallom ahogy Boribon sír és nem akarja otthagyni a hóembert, aki immár barátjává is vált. Boribon kicsit olyan nekem most, mint a fiaim, akik szintén nem hagynák kint az erdőben, vagy tisztáson az alkotásukat és hallom, ahogy könyörögnek, anya vigyük haza. És persze anya és apa, eleget tesz a kérésüknek.

Ahogy Boribon es Annipanni este ülnek az ablaknál és mosolyognak a hóemberre, ugyanúgy ülünk mi is a jó meleg fűtött lakásban es merengve mosolygunk az általunk készült hóemberre.
Remélem sokan tekintik majd meg műhelyemben a mézeskalács mesevilágot és ide belépve újra át tudják élni gyermekkoruk kedves téli történeteiket.

Aki még nem ismeri Boribon és Annipanni meséjét, mindenképpen olvassa el gyermekének, nagyon szívet melengető történet. Ha utána pedig ellátogattok műhelyemben, mindannyiotok elött megelevenedik a mese.